Magyarország a két
világháború között (1920-1939) Trianon következményei
A BÉKESZERZŐDÉS ALÁÍRÁSA:
A delegáció célja az volt,
hogy etnikai, történeti, geográfiai,
közlekedési és gazdasági érvekkel bizonyítsa
be a történelmi Magyarország egységét.
A vesztes Magyarországot a döntéshozatal során nem kérdezték meg. Egyes vitás területeknél
kilátásba helyezték
a népszavazás lehetőségét. Sopron és közvetlen környéke
esetében került sor (1921. december),
ahol a lakosság Magyarország mellett döntött. Ezután kapta Sopron a
„leghűségesebb város” címet.
Magyarország képviselői 1920. június 4-én, a
versailles-i Trianon-palotában írták alá a békediktátumot. A történelmi Magyarország
282.000 km2-es területéből csak 93.000 km2 maradt meg,
vagyisaz ország korábbi területének
kétharmadát elcsatolták.
ETNIKAI VONATKOZÁSOK:
Az akkor kb. 10 millió főt
számláló magyarság harmada is idegen
fennhatóság alá kényszerült. Az
új határok közé
szorított Magyarország ellenben nemzetállammá vált, mert lakóinak 92%-a
magyar volt.
Az etnikai elvek figyelmen
kívül hagyása és a jelentős nemzeti kisebbségekkel rendelkező új államok törekvése a
nemzetállam kialakítására előrevetítette
annak árnyékát, hogyabéke következtében térségnépei közötti szembenállás
nem csökken, hanem fokozódik majd.
A BÉKE GAZDASÁGI HATÁSAI:
Magyarország nyersanyagforrásokat (fa, szén, vas stb.), veszített el, ugyanakkor ipari
kapacitásai maradtak
kihasználatlanul. Különösen igaz ez Budapestre.
Nagyvárosok vesztették el
vonzáskörzetüket, váltak határ menti,
fejlődésképtelen településekké.
A magyar vasúthálózat jelentős része az
utódállamokhoz került, ezáltal több helyen megszűnt vagy bonyolulttá vált egyes
országrészek között a vasúti kapcsolat.
Gazdasági szempontból azonban
a legnagyobb csapást az egységes birodalmi piac
szétesése jelentette. A problémát
fokozta, hogy az utódállamok mindegyike az önálló, s gyakran az önellátó
gazdaság létrehozásával kívánta
megerősíteni önmagát. Az elcsatolt területek magyar és nem magyar lakóinak
helyzetét tovább rontotta, hogy az utódállamok hosszú távon az újonnan megszerzett területek
rovására fejlesztették
törzsterületüket.
KATONAI ELŐÍRÁSOK:
A trianoni béke alkalmatlanná kívánta tenni az
országot a katonai visszavágásra. Megtiltották
az általános hadkötelezettséget, s maximálták a toborzott hadsereg létszámát
(35 000 fő), megtiltották a modern fegyvernemek (páncélosok, repülők)
rendszerben tartását. A rendelkezések és
a szomszédok erőteljes
fegyverkezése következtében Magyarország
haderejét az utódállamok hadseregei külön-külön is többszörösen felülmúlták.
REVÍZIÓ:
Magyarországon egyetlen politikai erő sem
fogadta el a békét. A béke
felülvizsgálatána, revíziójának az igénye általános volt.
A revízió módját és mértékét
illetően már nem volt egység. A
helyzetből fakadóan is nyilvánosságot elsősorban a békés revízió gondolata kapott. A
beszédekben, kiáltványokban és plakátokon hol a teljes revíziót, vagyis az egész történelmi Magyarország
visszaállítását, hol csak a béke
igazságtalanságainak korrigálását, a
magyarlakta területek
visszacsatolását követelték.
LASSÚ MODERNIZÁCIÓ:
Lassan csökkent a mezőgazdasági
népesség, s nőtt a munkásság, az értelmiség és a szolgáltatásokban dolgozók
aránya.
A TÁRSADALOM RÉTEGZŐDÉSE:
A nagybirtokosok politikai és mintaképző szerepe (mentalitás, viselkedés) változatlan maradt. Továbbra is hatalmas
tömeget képviselt az agrárproletariátus, bár megerősödött amódosabb
parasztság.
A magyar polgárság létszáma növekedett: alacsony
volt a középpolgárság, s magas a kispolgárság aránya. A munkásság is megváltozott. Az
alacsonyabb bérezésűek arányának emelkedése miatt átlagosan romlottak a munkások
életkörülményei.
Az erősödő középrétegek gerincét továbbra is az „úri középosztály” adta, vagyis a középrétegek
zöme szellemében és életmódjában követni szerette volna a dzsentri életeszményt. Természetesen ez a csoport
is rendkívül tagolt volt, hiszen ide tartozott az
önálló háztartást fenntartó, cselédet is alkalmazó értelmiségitől a
középbirtokosig (pl. Horthy) bezárólag mindenki az „úriemberek” világából. Az
államhatalom fokozott mértékben kívánt e társadalmi csoportra támaszkodni,
azonban a dualizmus korához képest helyzete
bizonytalanabbá vált. Ennek
ellenére a magyar társadalom jelentős rétegei szerettek volna az „úri
középosztályhoz” tartozni.
Magyarországon továbbra is megmaradt az úri és a paraszti
világ közötti hierarchikus különbség.
A NŐK HELYZETE:
A korszak második felében
fokozatosan kiterjesztették a nőkre is a
választójogot. A női szerep megváltozása, a munkába állás. A női munkaerő az
adminisztrációs munkakörökben és a könnyűiparban vált tömegessé, de jelentős
szerepet töltött be az oktatásban, s megjelent a többi értelmiségi pályán is.
Az ország a demográfiai
fejlődés újabb szakaszába lépett: a halálozásoknál gyorsabban csökkent a
születések száma, így lassult a népességnövekedés üteme.
ÉLETMÓDVÁLTÁS:
Magyarországon is egyre
szélesebb körben terjedtek el a technikai fejlődés civilizációs vívmányai, az
autótól a rádión és a mozin át az angolvécéig. Divattá vált a nyaralás, a
sport. A korszakban a középrétegek, a kispolgárság
és a szakmunkások számára nyílt meg egyre több lehetőség. Közülük a mozi, az
újságolvasás általánossá vált, de a telefon vagy a balatoni nyaralás még
elérhetetlen volt.
A falu és a város, különösen a falu és a
világvárosi életkörülményeket biztosító Budapest között a távolság alig csökkent.
AZ OKTATÁS:
A társadalmi felemelkedés lehetőségét alapvetően a
magasabb műveltség megszerzése, az
oktatás tette biztosította. Az
érettségi megszerzése az alkalmazotti
állások betöltését, a diploma már a középrétegekhez
tartozást biztosította,
származástól függetlenül. A
korszakban nőtt a magasabb iskolai
végzettségűek száma.
Az állam kiemelt fontosságot
tulajdonított az oktatásnak, s folytatta az oktatási infrastruktúra dualizmusban megkezdett
kiépítését. Nagy léptékű programok végrehajtása fűződik Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi
miniszter nevéhez. El tudta fogadtatni a politikai elittel hogy a magyarság
felemelése, régi szerepének visszaszerzése csak a népesség kulturális
szintjének emelésével, az ún. kultúrfölény
fenntartásával lehetséges.
Elemi iskolák (népiskolák), tantermek és
tanítói lakások építésével a hátrányos helyzetű,
kistelepüléseken élő szegénység oktatási lehetőségeit lényegesen javították. Az
analfabetizmus harmadára csökkent, s a fiatalság körében szinte teljesen
visszaszorult. A korszak végén bevezették
a kötelező nyolcosztályos általános iskolát.
A középfokú oktatásban is jelentős a fejlődés: korszerűsítették a tananyagot (a modern nyelvek
és a természettudományok
szerepének növelése). Az egyetemi oktatást szintén támogatták, otthont adtak a
határváltozások miatt menekülni kényszerülő főiskolák és egyetemek számára. Így
települt át a selmecbányai Bányatisztképző Sopronba, a pozsonyi egyetem Pécsre,
a kolozsvári Szegedre, új egyetemi városokat teremtve, s egyben a
regionális különbségeket is tompítva. Külföldön
(Róma, Bécs, Berlin) intézeteket hoztak létre, ahová a
kutatók állami ösztöndíjak révén juthattak ki.
Az iskolarendszer biztosította a továbbtanulás
lehetőségét.
Sokan kerültek a világ műszaki
és tudományos életének élvonalába,s
többen részesültek Nobel-díjban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése