Középkori város - történelem

Középkori város

GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS:

Mezőgazdasági fejlődés (új eszközök, két- és háromnyomásos gazdálkodás) Európa egyre nagyobb térségeire terjedt ki. A növekvő hozamok következtében gyorsan nőtt a kontinens népessége. A módszerek terjesztésében jelentős szerepet játszottak fejlett, a túlnépesedő területekről kivándorló telepesek, ahospesek (vendégek).

A mezőgazdaságban egyre több lett a felesleg, ismét meghatározó vált az árutermelés és a pénzgazdálkodás. A XI–XII. században valóságos „technikai forradalom” bontakozott ki. Elterjedtek a vízimalmok. A vízikerék erőgépként a kézműves műhelyekben is üzembe állt: kalapácsokat, fűrészeket mozgatott, fújtatókat üzemeltetett.

A VÁROSOK SZÜLETÉSE:

Az ókori városok a népvándorlás korában jórészt elpusztultak. A királyi és az egyházi központok körül ugyan sokan

letelepedtek, de ezek a települések nem rendelkeztek semmiféle önállósággal.

Először a távolsági kereskedők alapítottak közösségeket. Ezekhez csatlakoztak kézművesek. Szervezettebb közösségeket hoztak létre. Kiharcolták önállóságukat.

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT:

A városi önkormányzat kivívása lényegében olyan kiváltságok megszerzését jelentette, amelyek függetlenítették a városlakókat a feudális rendszer jobbágy–földesúr közötti kötöttségeitől. Szabadon választhatták bíráikat. Egy összegben rótták le adójukat. Az önkormányzat révén a városi polgár köztes helyet foglalt el a középkor társadalmában: nem volt nemes, de jobbágy sem. A város élén a bíró vagy a polgármester állt, akit a városi tanács választott. Kezdetben a tanácsban csak a leggazdagabb réteg (patríciusok), a kereskedők képviseltethették magukat. A polgárság zömét alkotó – házzal és műhellyel rendelkező – iparosmestereka XIII. századra kivívták, hogy beleszólhassanak a város irányításába.

A városlakók többségét a városi politikából kizárt szegények (plebs) alkották.

A CÉHEK:

A kézművesek szakmánként (takácsok, pékek, szabók stb.) érdekvédelmi szervezeteket, céheket hoztak létre. A céhek teljes jogú tagjai az önálló műhellyel rendelkező mesterek. A mesterré válás hosszú folyamat eredménye volt. Először évekig kellett inasként szolgálni, egy mester mellett, aztán legényként dolgozni a mester műhelyében. A mestervizsgát„remekmunka” elkészítéséhez kötötték, ami a szakmai színvonalat is biztosította.

Igyekeztek kiküszöbölni a céhen belüli versenyt. Mindez szigorú minőségi előírásokat is jelentett.Acéhen kívüli iparűzőket, az ún. kontárokat üldözték.

A céhek fontos szerepet játszottak a város életében.

ÉLET A VÁROSBAN:

A városokat védelmi célokból fallal vették körül. A falakkal határolt szűk területen emeletes házakat építettek, melyek között keskeny sikátorok kanyarogtak. Nem alkalmaztak csatornázást. A falak közé zsúfolt lakosságot ezért járványok tizedelték.

A XI. századtól a városok száma Nyugat-Európában és Itáliában gyorsan nőtt. A XIII. században már Közép-Európában is megjelentek a városok. A nyugati városok közepes méretűek voltak. Viszonylag egyenletesen helyezkedtek el.

A KERESKEDELEM:

A helyi kereskedelem szorosan kapcsolódott a termelőkhöz. Az élelmiszereket a parasztok maguk vitték a

városokba, és árulták a helyi piacokon.

A korszak kereskedői alapvetően a távolsági kereskedelmet bonyolították. A

kereskedelmi útvonalak kialakulásához jelentős mértékben hozzájárultak a zarándokútvonalak.

A középkorban is a kelettel folytatott levantei kereskedelem volt a legnagyobb jelentőségű. Az itáliai városok, elsősorban Velence és Genova uralták. A fűszerek és luxuscikkek ellentételeként az arany mellett kisebb mértékben iparcikkek is megjelentek (fegyverek, posztó, bársony).

Jelentős kereskedelmi útvonaljött létrea Balti-tenger térségében. A fejletlenebb északi és keleti vidékekről nyersanyagokat és élelmiszert (heringet, prémeket, gabonát, viaszt, kátrányt, fémeket, borostyánt) vittek nyugatra. Németország és Flandria városaiból iparcikkeket szállítottak. Egyre nagyobb jelentőségűvé vált az Angliából

szállított gyapjú, mely a flandriai textilipar legfontosabb alapanyagává vált. A balti kereskedővárosok érdekeik biztosítására szövetségre léptek egymással (Hanza szövetség, 1161).

A két tengeri útvonalat (Levante, Hanza) a szárazföldi kereskedelem kötötte össze.